Bevezetés
A stapes fixáció felfedezésének története A kengyelt elsőként Giovanni Filippo Ingrassia ( 1510-1580) írta le, aki kadávereken végzett tanulmányai alapján ( 1546) jellemezte a belső hallócsontot. A stapes fixációval járó otoszklerózist először Antonio Valsalva (1666-1723) említette, aki a „De aure humana tractatus” című művében írja le a halláscsökkenés és az elcsontosodott és fixált stapes közötti kapcsolatot. A kengyel talpát érintő otoszklerotikus fókuszt Politzer Adóm ( 1835-1920) írta le 1862-ben.
Az otoszklerózis korai konzervatív és sebészi terápiái A klasszikus konzervatív kezelések a hallócsont-láncolat mobilizálására irányultak. A Politzer-ballonnal végzett levegőpréseléssel a stapes mozgását kívánták elérni. Ernst Mach ( 1838-1916) volt az első, aki megpróbálta a stapest mobilizálni 1875-ben. Miot 1896-ban 126 esetben végzett stapes mobilizációt, amelyek közül 24 esetben otoszklerózist állapított meg és a 24-ből 18 esetben jó eredményeket közölt. A sebészi megközelítések a visszatérő infekciók és az agytályog kialakulásának veszélye miatt sikertelenek voltak. A 20. század elején a legnevesebb szaktekintélyek kijelentéseinek és a rossz eredményeknek köszönhetően a stapes műtétek közel két évtizedig feledésbe merültek és a gyógyszeres terápiák kerültek előtérbe.
A fenesztrációs eljárások
Bárány Róbert (1876-1936) 1910-ben a hátsó félkörös ívjárat fenesztrációját javasolta, amellyel jó eredményeket ért el. A francia Sourdille (1885-1961) saját műtéti technikát dolgozott ki „tympano-labyrintho-pexia” néven, amit teljesen aszeptikus környezetben 2, vagy 3 ülésben végzett el. Lempert - látva Sourdille műtéti megoldását - a laterális félkörös ívjárat egy üléses endaurális fenesztrációját vezette be 1938-ban. Shaumbaugh 1949-ben közölte 10 éves eredményeit 2100 fenesztráció kapcsán, amelyek közül a többség (70%) megőrizte az I éves posztoperatív halláseredményét.
A stapes mobilizációs kísérletek, stapediolysis Samuel Rosen (1897-1981) korának sikeres fülsebésze volt, aki eleinte a Lempert-féle fenesztrációs módszert alkalmazta. A fenesztráció előtt a stapes mobilizációját elvégezve Rosen azt a megállapítást tette, hogy a mobilizáció a hallásjavulás szempontjából előnyösebb is lehet, mint a fenesztráció maga. Holmgren, majd később Fowler a stapes talp közepének törését szándékosan előidézve mobilizálták a talp hátsó részét, majd eltávolították a stapes elülső szárát. A mozgathatóvá vált hátsó szárat craniálisabb irányba helyezve új pozícióban rögzítették azt, megvalósítva a stapediolysist, amelynek eredménye egy mobilis, egy- száras stapes volt.
A teljes tartalom elolvasásához bejelentkezés szükséges!