Bevezetés
A kétoldali hangszalag mozgásképtelenség kezelésének nagy kihívása a légzés és a hangképzés közti egyensúly megtalálása. A huszadik század közepe óta számos külső behatolásból, vagy minimálisan invazív módon, endoszkóposán végzett műtéti megoldást vezettek be a korábban csaknem kizárólag alkalmazott tracheotomia helyett. Új megoldást jelenthetnek a gégebeidegzés helyreállítását, vagy pótlását célzó eljárások.A különböző hangréstágító eljárások hatásosságának klinikai felmérése rendkívül nehéz. Általában egy betegen csak egy beavatkozás végezhető el, és a különböző anatómiai variációk és vizsgálati módszerek miatt a statisztikai összehasonlítások nem alkalmazhatóak. Kadáver vizsgálat során azonban lehetőség van ugyanazon gégén több, egymás után végzett beavatkozás összevetésére.A hangrés területének növekedése arányos a légzés javulásával, viszont a hangképzésre gyakorolt hatás vizsgálata sokkal összetettebb. A phonochirurgia „atyja”, Isshiki szerint a posztoperatív hang minőségét alapvetően meghatározza az elülső commissura szöge, a hangszalagok integritása, feszessége és tömege. Az elmúlt évtizedekben számos vizsgálat rávilágított arra, hogy a hangszalagbénulás nem egy statikus állapot, járulékos vagy maradvány idegrostok, reinnervációk, synkinesisek lehetővé tesznek bizonyos fokú hangszalagmozgás-visszatérést, ezáltal biztosítva hangképzést a megtartott struktúrák segítségével.
A teljes tartalom elolvasásához bejelentkezés szükséges! Bejelentkezés