ÖSSZEFOGLALÁS:
A nyugatrómai birodalom bukása után megkezdődik a „sötét középkor” (i. sz. 395).
Ahhoz, hogy megérthessük medicináját, meg kell ismernünk e kor szociális, egészségügyi és általános válság-helyzeteit, hogy azután a kor kulturális és ideológiai viszonyaival foglalkozzunk, hisz mindezek függvényeként jelentkezik a medicina is. Hogy valóban annyira sötét volt-e a középkor, azon vitatkozhatnánk, és manapság élénk viták folynak is a történészek körében. Ha egy gótikus katedrális megvilágítatlan belsejéből szemléljük e kort, akkor valóban sötét mindaddig, míg a fény el nem árasztja, és hatására színpompás képet kapunk az ablaküvegek és a belső teret díszítő elemek szépsége, pompája folytán. A napsütésben nemcsak az épület belseje, de külső architektúrája is lenyűgöz. És sötétek voltak a szerzetesek cellái is mindaddig, míg ki nem gyulladt az írópulpituson a mécs, amely megvilágította kódexeik gyönyörű iniciáléit, s az ezekből kiáradó tudás fénye szét nem terjedt a barbárok között, teijesztve közöttük az emberi tudás addig gyűjtött kincseit. De megtanították a szerzetesek az embereket betűvetésre, olvasásra, mesterségekre, kert- és földművelésre, állat- tenyésztésre stb. is.
A szerzetesek aszkézise jótékonykodással párosult, így egyes rendeknél, amelyek betegápolással, gyógyítással foglalkoztak, kórházak létesültek, ahol békeidőben a fertőző betegeket, háború idején pedig a sebesülteket ápolták. A kolostorok kertjében sokféle gyógynövényt termesztettek, házipatikájukban pedig ezekből gyógyszereket állítottak elő. A Szent Lázár által létesített kórház nyomán a német nyelv ma is Lazarettnek nevezi a hadikórházat.
A középkor emberének életét állandóan számtalan veszély fenyegette: 1. a háborúk, 2. a járványok, és 3. az elemi katasztrófák. Ezek nem egyszer oki összefüggésben álltak egymással, és egyszerre is jelentkezhettek. 4. Mindezekhez járult a feudalizmus önkénye, ami elöl az emberek a városokba igyekeztek menekülni. Mindezek után könnyen elképzelhető az, hogy a zsúfolt, higiéniai berendezéseket nélkülöző középkori városokban, várakban hogyan pusztított a járvány, éhínség és a tűzvész.
Miután a járványok okáról, terjedéséről és kezeléséről fogalmuk sem volt, ma is mosolyra késztet a járványorvos öltözéke: földig érő köntös, amely alul nyitott volt; csőrszerű álarc, amelynek végén fertőtlenítőként szánt anyag égett; kezében kereplő. Természetes, hogy pestis esetén a bolhák ellen nem védett az alul nyitott köntös, és a csőrében égetett anyag füstje nem volt hatásosabb a tömjén füstjénél.
Mindehhez társult a Szent Bernát által hirdetett tan: „Credo, quia absurdum”. Eszerint vannak dolgok, amelyek megértéséhez a józan ész elegendő, de a megérthetetlenek a hit világába tartoznak, így a dolgokat keresztényi módon tudomásul vesszük - mint a betegségeket, — és ezek ellen - mint Isten büntetése ellen - csak imával vehetjük föl a küzdelmet. A testkultusz ördögnek tetsző, bűnös cselekedet. A kíváncsiság, kísérletezés, a boncolás bűnös dolog. Ily módon az egyház béklyót vert a kutató szellemre és kézre egyaránt.
A középkor tudománya a skolasztika, amely az ókori szerzők műveiből, a szentírásból és az egyházatyák írásaiból összeötvözött szellemi koncepció. Tudománytalan premisszákból kiindulva, látszólag kerek egész és megtámadhatatlannak hitt gondolatrendszert képezett, amely sokáig tartotta magát, és az orvostudományban is éreztette hatását.
A középkori medicinát két korszakra osztjuk: I. a korai szerzetesi medicina időszakára (Mönchmedizin, i. u. 600-1100); amikor a barbárok által lerombolt Európában az egyház veszi kezébe az újjáépítést s a szerzetesek képzettség nélkül foglalkoznak gyógyítással.
II. A skolasztikus medicina (1100-1400). Ebben az időben épülnek a román és gótikus katedrálisok, a városházak és várak. Ekkor írja Dante Isteni színjátékát. A kolostorok kórházakká, orvosi egyetemekké alakulnak át, és mind több az egyetemet végzett klerikusok száma (Albertus Magnus, Petrus Hispanicus, Rogerius Bacon stb.), majd 1130-ban pápai határozat eltiltja a egyházi embereket a gyógyítástól. Az orvosi skolaszticizmus az ókori és az arab orvostudomány ötvöződése, hitbuzgalommal együtt.
Az első egyetem Bolognában alakult 1100-ban. A híres salernoi iskola i. u. 984-1268 között működött, majd 1137-ben létesült a Mantpellier-i iskola, és átveszi a vezetést. Mindkét helyen az egyetemek első formái az egyház égisze alatt egy-egy püspökség székhelyén jelentkeztek.
Salerno, e délitáliai város híres búcsújáróhely volt (székesegyházában négy szent csontjait őrizték), s a gyógyulásért ide zarándoklók elsősorban a hit erejében bíztak. Azonban az itteni orvosok a hippokrátészi hagyományokat és az arab orvosi ismereteket is felhasználták a gyógyításban, hozzáadva ezekhez saját orvostani ismereteiket is.
A teljes tartalom elolvasásához bejelentkezés szükséges! Bejelentkezés