1976 - 4.szám

A modern fültőmirigy-sebészet eredményei, problémái

Szerző(k): SZÉKELY TAMÁS dr.* és SZILVÁGYI ANIKÓ dr.
Intézmény: A Pest megyei Semmelweis Kórház I. sz. Fül-orr-gégeosztálya (főorvos: Székely Tamás dr.)
Lapszám: Fül-Orr-Gégegyógyászat 22. 195-212. 1976.

ÖSSZEFOGLALÁS:

A fültőmirigy sebészete az elmúlt évek sebészi problémáinak egyik izgalmas és aktuális fejezete lett. Ennek különös jelentősége nemcsak abban rejlik, hogy a vele kapcsolatos kérdések több szakmát is érintenek, hanem abban is, hogy a fültőmirigy szövete az arcideggel szoros anatómiai összefüggésben áll, valamint a fültőmirigy tumorai szövettani szempontból rendkívül nehezen differen- ciálhatóak, igen nagy formagazdagságúak. A fültőmirigy sebészetének fejlődését sok téves, mondhatni dogmaszerűen uralkodó elmélet hosszú ideig háttérbe szorította, gátolta. Ilyen meghatározó jellegű volt pl. az az anatómiai tév-tan, hogy a n. facialis a parotis állományával olyannyira összefonódott, hogy az ideg sérülése nélkül a nyálmirigy el sem távolítható. Az arcidegbénulás következményeitől pedig minden Operateur fél, hiszen annak torzító hatását, szomorú következményeit még a képzőművészet is évszázadok óta ,,borzadást keltő” motívumként használta (Kindler). Az arcideggel való szoros kapcsolat tehát hosszú évtizedeken át azt a véleményt eredményezte, hogy a fültőmirigy-sebészet a sebészek „korbácsa”. Az arcidegbénulástól félő sebésznek nagy tumor-recidiva rátával kellett számolnia, a „rámenősebbeknek” viszont a postoperativ arcidegbénulás nagy százalékával. Ezért találkozhatunk még ma is olyan megcsontosodott, hibás felfogással, hogy a fültőmirigy tumorához nem szabad hozzányúlni, legfeljebb a sugárkezelést lehet megkísérelni. Struccpolitikának is nevezhetjük azt az orvosi szemléletet, melynek következtében kifejezett parotis-tumort napjainkban is „nyirokcsomónak”, vagy „zsírmirigynek” tartanak s legfeljebb borogatást ajánlanak és évekig tartó megfigyelést végeznek. Pedig mind az illogikus — legtöbbször szövettani vizsgálat nélküli — sugárkezelés, mind a daganat műtéti eltávolításának halogatása jelentős veszélyeket rejt magában, amire későbbiekben még utalunk.
A fültőmirigy betegségeinek szemléletében, műtéti gyógykezelésében az elmúlt 2—3 évtized alatt jelentős fordulat történt. Régen a vak véletlenen, a sebész és a beteg szerencséjén múlott, hogy fültőmirigv-műtét során sérül-e az arcideg, illetve maradéktalanul el lehet-e távolítani a tumort. A mai funkcionális fültőmirigy-sebészet alapelve: a morfológiai ké-pnek megfelelő korrekt daganateltávolítás mellett az arcidegfunkció maximális kímélése, szükség esetén viszont az ideg eltávolításával együtt végzett ideg-rekonstrukció. Ez alapelv már eleve eldönti a ma még sok helyen fellelhető kompetencia-kérdést is: a fültőmirigy sebészetével csak az foglalkozzék, aki az arcideg extra-, de intratemporalis sebészetét is műveli és annak technikai részleteit uralja. Miehlke szerint a paro- tis-sebészet egyenlő az arcideg sebészetével. Az arcideg tudatos felkeresése, annak maximális kímélése és szükség esetén annak újrafelépítése az új technika.
A funkcionális szemlélet térhódítása következtében egyes sebészi tevékenységekben — így a fültőmirigy sebészetében is — mindinkább jogos követelmény lett a mikrokirurgia-adta lehetőségek minél intenzívebb felhasználása.

 

Modern parotidean surgery, its results and problems

SUMMARY

The considerable progress occurred in the parotidean surgery is due in the first place to the wide-ranging use of the microscopic operative technique as well as to the functional consideration. The surgeon performing the first operation determines not only the further fate of patient with parotidean tumour and the function of the facial nerve but also the intact function of the facial nerve falls into the hand of the surgeon attending primarily the patient. The facial nerve protective operative technique of the authors is demonstrated in figures, and then the results obtained in 259 patients operated on because of parotidean tumour are presented. — 45 patients have been operated on because of chronic parotitis —, and 13 because of parotidean tuberculosis. Out of them, in 13 transitory post-operative disturbance of the function of the facial nerve was observed, — and in 4 patients nerve suture and transplantation with satisfactory results have been carried out. Manifold clinical and histological picture has been observed in 70 patients with benign tumour, —— and out of 71 patients with pleomorphic adenoma 8 have been admitted to the authors’ department already with recurrent tumour. In accordance with Miehlke the authors’ standpoint is that in the case of mixed tumour subtotal parotidectomy is the slightest operation, and in case of recurrent tumour total parotidectomy is to be performed. Transitory post-operative disturbance of the function of the facial nerve has been observed in 22 cases with benign tumour, and in the case of mixed tumour in 19 patients. Out of 60 malignant patients 22 died, 4 are surviving with relapse, and 34 are free from symptoms and relapse. Уз of the patients with malignoma were suffering from adenocystic carcinoma. Out of the patients operated on because of malignoma in 25 intact function of the facial nerve could be maintained, and transitory disturbance of the function was observed in 9 patients. In 7 cases successful transplantation of the nerve has been carried out. The results of the refrigerated section are evaluated, — in the authors’ opinion, the method is a useful adjuvatory procedure. The modern treatment of the lesions due to the accidental or operative trauma of the extratemporal facial nerve section is discussed and the principles of the nerve suture as well as its technique are outlined.

 

A teljes tartalom elolvasásához bejelentkezés szükséges! Bejelentkezés