1963 - 2.szám

A perifériás arcidegbénulás fülsebészi (mikrokirurgiás) szemlélete

Szerző(k): SZÉKELY TAMÁS dr.
Intézmény: A Pestmegyei Tanács Semmelweis (Rókus) Kórháza Fül-osztályának (Főorvos : Oötze Árpád, dr.) közleménye
Lapszám: Fül-orr-gégegyógyászát 1963 II.

ÖSSZEFOGLALÁS:

Az arcidegbénulás az utolsó két évtizedben az ideggyógyászat, sebészet és a fülgyógyászat sokat vitatott kérdése lett. Ennek oka egyrészt a közlekedés nagyarányú fejlődése és gyorsabbá válása, melynek következtében a balesetek, koponya-alapi törések s az ezekhez csatlakozó facialis sérülések száma megnövekedett (Becker és Matzker), de gyakoribb lett az olyan arcidegbénulás is, mely a gyorsan haladó járműből történt kihaj olás alkalmával az ideg hirtelen lehűlésének következtében keletkezett. Másrészt új optikai készülékeink : a binoculáris lupe és az operációs mikroszkóp segítségével végezhető mikro- kirurgia az arcideg megbetegedéseinek sebészi gyógyításában is új korszakot nyitott meg. Meg kell említenünk még azt is, hogy bár az antibiotikumok használata következtében az otogén faciális-bénulás száma lényegesen csökkent, a hallásjavító műtétekkel kapcsolatban azonban néha előfordul az arcideg műtéti eredetű bénulása (Bukhman, Jongkees, Shambaugh).

 

Microsurgical Aspects of the Peripheral Paralysis of the Facial Nerve.

SUMMARY

In consequence of the possibilites offered by modern microsurgical proceedings the question of the peripheral paralysis of the facial nerve and its surgical therapy arouses more and more interest. After a short anatomical survey there is an exact report on the causes and treatment of paralysis of the facial nerve arising in connection with acute and chronic middle ear disease, internal otitis, fracture of the pyramid, and surgical treatment of the ear. The author deals with the experience gained on the clinical of his department in connection with data available in the literature. Indication and technical variants of decompressive operation of the facial nerve are described in detail. He reports three cases of successful surgical treatment with decompression of Bell’s paralysis, which cases did not show any improvement on conservative therapy.

 

A teljes tartalom elolvasásához bejelentkezés szükséges! Bejelentkezés