ÖSSZEFOGLALÁS:
A verbális kommunikációs zavarok korai felismerése, diagnosztizálása és kezelése világszerte egyre inkább az érdeklődés homlokterébe kerül. Az ellátás szintje és formája országonként és világrészenként — a hagyományok és a rendelkezésre álló lehetőségek miatt — igen különböző. A hangképzési és beszédzavarokkal való foglalkozás számos helyen a nem orvosi szakmák művelőinek kezében van. A jövőt illetően a foniátriának, mint a verbális kommunikáció zavaraival foglalkozó orvosi diszciplinának európai fejlődése jó modell lehet más kontinenseknek, és a szakmának különösen néhány szocialista országban kialakult szervezete és folyamatosan észlelhető fellendülése követendő példa kell legyen hazánk számára is. Ha ezt a fejlődést nem követjük, a hangképzési és beszédzavarok kórismézésének és kezelésének lehetősége teljesen kiesik az orvosok, különösen a fül-orr-gégészek kezéből. A bronchológia már nagyrészt elveszett a gégész számára, aki csak fulladás esetén kényszerül — de akkor kötelezően — a hörgőtükrözés elvégzésére; sok helyütt az audiológia sem tartozik már a medicina körébe. Hazánkban az otolaringológia tárgykörébe és kompetenciájába vágó két funkció —- a hallás és a hangképzés — vizsgálata közül az előbbi széles körben és magas szinten talált művelőkre, az utóbbi viszont — néhány dicséretes kezdeményezés ellenére — országosan, főleg szervezettség terén igen alacsony szinten áll. Félő, hogy ez a szakma, a foniátria — a szükséges fejlődés helyett — Magyarországon elsorvad, ha nem tesszük meg a szükséges, alapvető lépéseket.
A teljes tartalom elolvasásához bejelentkezés szükséges! Bejelentkezés