1960 - 1.szám

A magyar beszédaudiometria alapjai

Szerző(k): Ifj. GÖTZE ÁRPÁD dr.
Intézmény: A Budapesti Orvostudományi Egyetem Fül-orr-gégeklinikájának (Igazgató : Varga Gyula dr. egyet, tanár) közleménye
Lapszám: Fül-Orr-Gégegyógyászat 6. 1960.

ÖSSZEFOGLALÁS:

Az audiometriás vizsgálatok hazánkban is egyre nagyobb teret hódítanak. Ennek alapja nemcsak a technikai fejlődés, hanem az a régi felismerés is, hogy a klasszikus hallásvizsgálatok gyakran cserben hagytak bennünket, nem voltak eléggé pontosak, megismételhetőek, összehasonlíthatóak.
A hallásvizsgálatok, mint tudjuk, kettős célt szolgálnak. Topikus diagnosztikai segítséget jelentenek halláscsökkenéssel járó fülbetegségek esetén és felvilágosítást adnak arról, hogy a beteg hallása mennyire elegendő számára a mindennapi életben, hallásvesztesége mennyire gátolja munkája ellátásában. A klasszikus hallásvizsgálat ennek megfelelően már három évszázad óta két részből áll : l.A műszeres vizsgálatból, korábban zsebórával, akuméterekkel, majd Weber (1829), Rinne (1855), Géllé (1881), Schwabach (1885), Bezold (1893) és mások munkássága nyomán hangvillákkal, Galton-síppal, monochorddal, valamint 2. a súgott- és társalgóbeszéddel végzett vizsgálatból.

 

Basis of Hungarian Speech Audiometry.

SUMMARY

Essence, advantages, and abroad utilization of speech audiometry are discussed. Author made the text samples of Hungarian speech audiometry in the Dept, of Oto- Laryngology of Budapest University. The texts yield, from the aspect of the distribution of vowels and consonants, a true mirror of Hungarian language. Loss of hearing can be best determined by bi-syllabic numbers, speech understanding by means of monosyllabic nouns. Before the final wording of text samples, author had the opportunity to make experiences with Hahlbrock’s German text samples in the Oto-Laryn- gologic Clinic of Freiburg University.

 

A teljes tartalom elolvasásához bejelentkezés szükséges! Bejelentkezés